Egy cég mindennapjai diákszemmel – Kezdeti „megpróbáltatások”
Olvasási idő: 1-2 perc
A heti munkatársi értekezlet után úgy éreztem, hogy bár még kicsit fáradt és kómás vagyok, de készen állok a napra. Gondolataimban elmerülve kortyolgattam a reggeli kávémat, hátha csodát művel. A napi feladatok cikáztak a fejemben, felvázoltam a menetrendet, terveimet. A kávém elfogyott és már indultam is vissza az irodába, hogy nekiálljak a mai munkának, amikor Robi törte meg a csendet.
„Te Gyuri! A fiatalok képességeit még nem is teszteltük!….”
Na ez az a mondat, amit egy gyakornok sem szeretne hallani az ügyvezető igazgatótól. Hirtelen úgy éreztem, mintha az az egy csészényi koffein azonnal megtette volna a hatását. Fáradtságom köddé vált, szemeim kikerekedtek, talán még a szám is tátva maradt.
Milyen képességek? Tesztet kell kitöltenünk? Vagy szintfelmérő lesz? Vagy angolul kell majd prezentálni? Igazából mindegy is, a lényeg, hogy nem készültem semmire. Épp kérdésre nyitottam a szám, de Robi beelőzött.
„….Vajon mennyire tudnak csocsózni? Hívjuk ki őket egy meccsre!”
Na és ez az a mondat, amit minden gyakornok hallani szeretne.
Hatalmas csocsó bajnokságot tartottunk. Aki csak az irodában volt, beszállt a játékba vagy a szurkolásba. Sajnos, mint kiderült eléggé berozsdásodtam, és szinte minden gólt beengedtem, így elég hamar kiestünk. Mentségemre legyen szólva, hogy nagyjából gimi óta nem játszottam. Na meg persze Bálint és Alexa nagyon profik voltak.
A napra teljes mértékben rányomta a bélyegét a spontán játék. Mindenki kivirultan, lelkesen ment vissza az irodába, hogy folytassa a napi munkát.
